Az év gyermeke 2018-ban

Az év gyermeke 2018-ban


Még csak hét éves, de már ezernél is több kutyának segített egy texasi kisfiú

Romannak saját állatvédő szervezete van, pedig épphogy iskolás korú!

 

A Texasban élő Roman McCoon-nak ítélték 2018-ban az “Év Gyermeke” díjat. A mindössze 7 éves kisfiú elkötelezett állatmentő, és az a célja, hogy a lehető legtöbb kóbor kutyának családot találjon. Eddig már valamivel több, mint 1300 kutyát mentett meg, és juttatott szerető gazdihoz.

 

“Azoknak a kutyusoknak, akikkel összetalálkozok, mindennél nagyobb szükségük van a segítségre.” – nyilatkozta a kisfiú a CNN-nek.

Az ifjú állatmentő 4 éves kora óta imádja és segíti a kutyákat. Szülei mindenben támogatják, így Romannak önálló kutyamentő programja van. A Project Freedom Ride nevű állatvédő szervezet elsősorban olyan ebeken próbál segíteni Texasban, akikre nélkülük altatás várna. A díjátadón Roman ismertette a szervezetük programját, és elmondta, hogy már évek óta a küzd a segítségre szoruló kutyák megmentéséért.

“Emlékszem, a negyedik születésnapomra a szüleim pénzt akartak adni, de mondtam, hogy inkább adományozzuk azt oda a menhelyeknek.” – mesélte a fiú.

A példamutató kisfiú reméli, hogy korosztályából egyre több követője akad majd, aki szívügyének tekinti az árva kutyák megmentését.

 

“Szeretném, ha minél többen követnék a példámat, hiszen egyedül képtelen vagyok megmenteni az összes gazdira váró kutyust.” Roman azt is elmondta, fontosnak tartja, hogy kis védenceivel időt töltsön.

 

“Az anyukám mindig felveszi videóra, amikor játszom velük, és a videókat feltölti a Facebookra. Azért is jó ez, mert így láthatják a jövendőbeli gazdik, hogy miként viselkednek a kutyák. Soha nem fogom elfelejteni az első megmentett kutyát. Sullivan-nek hívták, de én csak Sully-nak becéztem. Őt is az utolsó pillantban sikerült megmentenünk, de mára egy jó családnál él.” – mondta Roman.

Az “Év Gyermeke” díjazottjára mindannyian büszkék lehetünk. Reméljük, hogy egyre többen követik majd a példáját!

Forrás: ketkes.com

Tetszett a cikk?

 

 

CukiságVilága cikkajánló

Kölyökkutya nevelése I. rész
Cukiságaink, Cuki kutyák
A szeretetteljes és következetes nevelés az ember és kutya közötti békés, stresszmentes együttélés alapja.
2022. év kisállatai: IV.r. Keltetés/1.+ VIDEÓ
Cuki történetek, Cukis storyk
Elővettem az inkubátort, ismét átfertőtlenítettem és teleraktam tojással. Indulhat a keltetés!
Gyöngyös csirke és a gyöngytyúk
Cukiságaink, Állati cuki
Ha nem tanyán lakunk, ahol a szomszéd kilométerekre van és ilyen cukiságot tartunk, akkor vége a barátságnak!
2022-es év kisállatai: III.rész Libák.+VIDEÓ
Cukiságaink, Állati cuki
Egy hete az egyik libám azzal fogadott, hogy kikeltek a négy hétig féltve őrzött tojásaiból a kislibák.
Cica szépségverseny győztesei: I.rész
Cukiságaink, Cuki cicák
Egy régebbi fotóversenyünk legjobb képeiből válogattunk, és elmeséljük a cicák történetét is.
New York-i divathét VIDEÓVAL!
Cuki történetek, Cukis storyk
Kutyák és egy macska a divatban átveszik a New York-i divathetet (10 kép) Anthony Rubio tervezi a 2023. tavaszi/nyar ...
Kedves idős lakótársak I.rész
Cuki történetek, Cukis storyk
Immár 10 kutyával osztja meg denveri otthonát Steve Grieg, aki olyan idős kutyákat fogad örökbe, akiket senki má ...
Kakaskák és testvéreik, puha kiscsibék I.
Cukiságaink, Állati cuki
Kiscsibék, melyek vidéken még ma is szinte minden udvarban megtalálhatók.. Kiscsibék keltek húsvétra!
Szabadban? Lakásban?
Cukiságaink, Állati cuki
A szabadban tartott tengerimalacok kevésbé szelídek, mint bentlakó társaik akik jobban megismerik gazdájukat.

További cikkek »

 

 

 

 

CukiságVilága cikkajánló

További cikkek »